Momó Rádió felnőtteknek

A boldog gyerekekért, és a boldog felnőttekért.

Manó Móka Programajánlat Művelődési házaknak, falunapokra, családi napokra, születésnapokra, rendezvényekre.

Momó Rádió egyik fő célja, hogy divatossá, és érdekessé tegye az olvasást.

Mert minél több gyerek szereti meg az olvasást, annál értékesebb, intelligensebb generáció nő fel.

Ennek a célnak az elérésében szeretne a Momó Rádió segíteni, a következő programmal:

A Manó Móka program ára: 18000.- forint/ alkalom. Budapesten, és Pest megyében.

Pest megyén kívül, megegyezés szerint útiköltség hozzájárulással.

A rendezvényen ( ha van megfelelő hangfal, keverőpult  stb…) szólhat is a Momó Rádió, és műsorvezetést is lehet kérni.

 

Manó Móka

Program:

1. Manós színezés: Három féle színező lapból lehet választani. A lapokat haza is lehet vinni, nem kell teljesen befejezni. Minden színezésért jár egy dicséretkártya.
szinező 001

2. Mese rajzolás: Rajzold le a kedvenc mesédet. A rajzokat a gyerekek viszontláthatják a Momó Rádió honlapján.  http://momoradio.hu/rajzok/  Minden rajzért egy dicséretkártya jár.

3k

3. Manó kirakózás: Két képet is ki lehet rakni. Minden kirakásért egy dicséretkártya jár.

8k

4. Manó párosító játék: Memória játék. Együtt, vagy egyedül lehet játszani. Cél, az összes pár megtalálása. Minden párért egy dicséretkártya jár.

13327439_603245503182659_4218740048065329187_n

5. Manó fényképezés: Változz egy percre manóvá! Fénykép készítése, melyet viszontláthatnak a Momó Rádió honlapján. http://momoradio.hu/galeria/  Minden képért egy dicséretkártya jár.

1k

6. Manó írás megfejtés: Manó szövegek megfejtése manó kód segítségével. Minden megfejtésért egy dicséretkártya jár.

Manó írás

7. Manó társasjáték: A Manók különleges, egyedi társasjátéka, nem csak nagyoknak. A dobókocka, és a pálya is színekből áll, így azok is tudnak vele játszani, akik még nem tudnak olvasni. A pálya teljesítéséért egy dicséretkártya jár.

9k

8. Manó fűzőcske: Fűzőlapokból kis papírterítő készítése. Ügyességi feladat. Minden próbálkozónak egy dicséretkártya jár.

10k

9. Manó dobáló: Manós korongok dobálása a földön szétszórt manós képekre. Minden találat pontot ér. 10 pontonként, egy dicséretkártyát jár.

20160528_131448

10. Kriszta mesél: Miközben a gyerekek játszanak, Kriszta meséket olvas nekik. Akár körben ülve, vagy a színpadon közös mesélés, amit a végén le is lehet rajzolni. Minden résztvevőnek dicséretkártya jár.

13346451_603244929849383_3103809054228041170_n

11. Mesélj te is: A gyerekek is mesélhetnek. Minden meséért két darab dicséretkártya jár.

20160528_143040                    20160528_142022

12. Manó malom: Földön játszható malom játék. Minden próbálkozónak egy dicséretkártya jár.

malom

13. Manó karikadobáló: Egy álló rúdra kell kétféleképpen ráhelyezni a karikákat. Egy madzagon lévőt ráhelyezni, vagy messzebbről rádobni. Ügyességi feladat. Minden próbálkozónak egy dicséretkártya jár.

rúd

14. Manó aszfaltszínező: Amennyiben van aszfalt. Rajzolás aszfaltkrétával. Minden rajzért dicséretkártya jár.

20160528_132011

15. Manó létra: Földön játszható társasjáték. Minden próbálkozónak egy dicséretkártya jár.

20170430_134418

16. Manó kinevet a végén: Földön játszható társasjáték. Minden próbálkozónak egy dicséretkártya jár.

20170430_134356

6k11k

Minden kisgyerek egy matricás könyvjelzőt, és egy színező lapot kap ajándékba!

5k

Meghatározott időpontban visszavárjuk a gyerekeket, és akinek a legtöbb dicséretkártyája van, az oklevelet, és egy gyerekzenei CD-t kap ajándékba.

A többi dicséretkártya gyűjtő, manós hűtő mágnest kap.

13346762_603245876515955_5487661807227503049_n

A programhoz asztalra, székekre, és helyre van szükség. Minden egyebet biztosítunk.

 

A Manó Móka program ára: 18000.- forint/ alkalom. Budapesten, és Pest megyében.

Pest megyén kívül, megegyezés szerint útiköltség hozzájárulással.

 

Bővebb felvilágosítás, és megrendelés:

 kriszta@momoradio.hu címen,

vagy a 06-30-655-2032 telefonszámon.

bénye

 

20160528_103114 20160528_111640 20160528_124516

Momó Rádió felnőtteknek © 2015 Frontier Theme